29. rész

Sziasztok!
Először is elnézést kérek a késésért. Egyszerűen nem volt kedvem blogolni, időm sem nagyon volt, és még azt sem tudtam, mit kellene írnom. De itt vagyok, újult erővel, ééés folytatódik Daniel és Stella története :)
És. Tudom, hogy kicsit megkésve, de minden kedves olvasómnak kívánok egy nagyon-nagyon jó, élményekben gazdag, jó jegyekkel teli tanévet! ♥
Aztán. El kell mondanom, hogy nagyon büszke vagyok rátok. Nem vártam el soha sokezres nézettséget, és most mit látok? Átléptünk a 2.ooo megtekintést az oldalon! Nagyon köszönöm♥
Még valami. A blog vége. Bármilyen meglepő is, még NEM tervezem a blog zárását, és ha lesz rá igény, minél tovább próbálom folytatni. Őszintén szólva, még én sem tudom, hol lesz vége... :D
Na, de jó olvasást, nem rizsázok tovább..!:)
xxx
U.i.: Ryan, jobbra ---------> 

Kértem még egy törölközőt Danieltől, és elindultam a fürdőszoba irányába. Levetkőztem, és beálltam a zuhanykabinba... Csak folyattam magamra a forró vizet, és próbáltam minél tovább húzni az időt... Addig legalább átgondoltam, hogyan is fogom elmondani Danie-nek ezt az egészet. Nehéz lesz felidézni a múltat, de muszáj megtennem... Érte. Úgy negyed órája folyathattam a vizet, mikor rájöttem, hogy most már ideje kimásznom, szóval kiléptem, megtörölköztem. Aztán rájöttem, hogy nem vittem be semmi ruhát, ezért egy törölközőben battyogtam ki a szobába (szerencsére egész nagy volt a törcsi... ergo elég sokat takart). Dan nagy szemekkel nézett, mikor kimentem... De végül nem mondtam semmit, gondolom leesett neki, hogy csak azért van ez, mert nem vittem ruhát, és Ő is elindult végül zuhanyozni. Épp a táskámban kutakodtam valami száraz ruha után, csak arra nem számítottam, hogy lecsúszik rólam a törölköző. Jót röhögtem magamon, egészen addig, amíg meg nem hallottam Daniel hangját, hogy 'Bocs, nem hoztam törölközőt, egy pillanat', majd egy ajtócsapódást. Még szerencse, hogy alsónemű meg melltartó volt már rajtam... de akkor is! Istenem, már megint égtem egy sort! Pontosabban nem égtem, hanem perverz vigyorgást kaptam Danie-től, de már nem foglalkoztam az egésszel, látott ő már (majdnem..) így is, mikor még nem voltunk együtt... Hiába kapkodtam volna a törölköző után, amit látott, már látta. Szóval csak lazán hagytam, hogy a törcsi a földön heverjen.
- Ömm, akkor én most megyek zuhanyozni - nézett a szemembe  rám Dan... :D
A kis jelenetünk közepette kikerestem egy fekete nadrágot, meg egy itthonra való, bő fekete pulcsit 'Take me to Paris' felirattal (fekete feketével... igen, egyébként temetésre jöttünk ide..:/), felhúztam a mamuszom, és kész is voltam. Illetve majdnem.

Gyorsan kiszedtem a kézitáskám oldalzsebéből egy hajgumit meg pár hullámcsatot (igen, egy jó női kézitáskából akár egy traktort is össze lehetne szerelni...), és feltűzködtem a hajam. Nem igazán érdekelt, hogy néz ki, az volt a lényeg, hogy ne lógjon a szemembe. Danie látott már vérző orral, akárcsak Ryan (...), Molly meg nem hiszem, hogy bármit is szólna a hajam miatt. Sminket sem raktam fel... Minek?! Ha most nekiállok mesélni, úgyis biztos szétmegy...

Komoly gondolataimat újabb ajtózáródás szakította meg... Danie lépett ki... ugyancsak egy szál törölközőben. Amint megpillantottam kidolgozott felsőtestét, picit lefagytam. Azt hiszem, ő is kicsit kellemetlenül érezhette magát, de ezzel akkor ott nem igazán volt időm foglalkozni... lefoglalt a pásztázás... ;3 Aztán hirtelen kapcsoltam, hogy basszus, talán ő is fel akar öltözni (talán :P), szóval, éppen indulni készültem kifelé, mikor hallottam, hogy elröhögi magát. Ezt észrevéve kitűztem célul az ágyat, és a legelső kezembe akadó párnát nekivágtam. "Nem nevet, együtt érez!!!" - gondoltam magamban. A kis akciómon még jobban elkezdett nevetni, majd odajött hozzám, és átölelt. Azt hiszem, ez volt a lehető legjobb dolog, amit tehetett. Nem tudok mit tenni... Mindent megtennék érte. Mindig, minden körülmények között. Bármit. Azt hiszem, az életemet is érte adnám... És hogy ennyi nap alatt hogy lehet valakibe ennyire beleesni? Minden feltételezés, rossz gondolat nélkül? Tele bizalommal... és szeretettel? Fogalmam sincs. Kívánom, hogy találja meg mindenki a saját Daniel Standupját... És őszintén? Imádom. És szavakba sem tudom önteni, hogy mennyire. ♥

- Na, megyek, öltözz fel. Aztán szólj, ha mesélhetek.. Hosszú lesz, készülj fel.

- Ok. Ha már úgyis mégy, nem csinálnál valami kaját? Éhen halok - mondta.

- Popcorn-t esetleg a reggeli meséhez? - vigyorogtam.

- Nem, köszi. De egy kis Nutella jól jönne... Szolgáld ki magad, valahol megtalálod...

- Na, most igazán sokat segítettél - nyomtam egy puszit az arcára, és kimentem.

Nem kellett sokáig keresgélnem, mert Molly épp azt vette ki a szekrényből, mikor lementem. 

- Stella, szia - köszöntött. - Tetszik a felsőd! 

- Köszi szépen.

- Nutellát?

- Most, hogy mondod, épp azért indultam. Ryan?

- Ömm, ezt neki vinném, még zuhanyozik. De vegyél ki belőle, kenjél kenyeret, ha ezt akarsz reggelizni. 

- Igazából én meg Dan-nek akartam ... Mindegy, keresek neki más reggelit - mosolyogtam.

- Ugyan már... Nem tudtad, hogy mekkora Nutella-függő család vagyunk? Még van három üveg - nevetett Molly.

- Jaaa, akkor no problem - nevettem vele. - Felmentem, már biztos kész van. Ömm, jó étvágyat. - mondtam még mindig kacagva.

- Köszi Ryan nevében is... Izé, Danielnek is - röhögött.

- Köszöni - indultam a lépcső felé.

A szobához érve kopogni akartam, de meglepve tapasztaltam, hogy nyitva van az ajtó, Danie meg az ágyon van kiterülve. Nem aludt, de láttam rajta, hogy nagyon fáradt. 

- Itt a Nutellaaa - ordítottam már vagy két méterre az ajtótól, mire rekord sebességgel ugrott fel. Woow, tényleg függő lehet. :D

- Jaaaj, köszönöm. Életmentő vagy - szólt, és egy csókot is kaptam mellé. Vagy kettőt.. :)

- Nincs mit. Na, kezdődhet a mese-reggel? 

- Természetesen. Hallgatlak - helyezte magát kényelembe az ágyon... Újra. Én pedig elkezdtem kicsit félni ettől az egésztől... Újra.

- Szóval. Hol is kezdjem? - gondolkodtam el. - Na jó, adj egy kicsit, attól megnyugszom - mutattam a Nutellára.

- Tessék - nyújtotta felém Dan az üveget, én meg kiszedtem belőle kicsit az ujjammal. 

- Hmm, máris jobb. Szóval. Az egész még akkor kezdődött, mikor kicsik voltunk. Anyukám és - kezdtem a történetet, mire csengőszó szakított félbe.

- Mi a franc? Ki akart itt ilyenkor bármit is? Még csak 9 óra van, ember!!! - káromkodott D., és még így is elég sokat cenzúráztam rajta... - Jaj, basszus, tényleg! Rohadtul elfelejtettem. Bassza meg, csessze meg, áá! A lehető legrosszabbkor. Ne haragudj, drágám! Majd folytatod... - simította meg a vállam Danie. Először nem értettem, hogy most mi van. De hát persze! Hát ezért jöttünk el este. Ezért volt a kalauz-sztorim. Ezért történt Tom balesete. És ezért vagyunk már itt!!! Mariah testvére... Áááá!