11. rész

Próbáltam kiszabadulni Daniel öleléséből, de annyira szorosan tartott, és annyira nem engedett, hogy egyszerűen nem sikerült. Nem tudom, mennyi ideig álltunk így, de hazudnék, ha azt mondanám, nem esett jól. De akkor sem mondanék igazat, ha azt mondom, szívesen álldogáltam volna ott vele órák hosszat. Ajj, a francba, már megint ez a hülye is-is érzés... :/

Mikor végre elengedett és a szemembe nézett, azt láthatta, hogy könnyezem. És nem, nem attól, hogy büdös lett volna, és nem is a meghatottságtól, hogy itt várt rám, és magára hagyta Sarah-t. Azért, mert egyszerűen nem tudtam, mit gondoljak róla. Most akkor én vagy Sarah? Döntse már el! Hahóóó! Amíg én az árral sodródtam, ki tudja, talán kiosztotta. Az is lehet, hogy az ágya szélén ülve vigasztalta, amíg az álszenten magyarázott neki arról, hogy mennyire megbánt mindent. De akkor mit keresett ott velem szemben?! 

- Jól vagy? - próbált kihúzni belőlem pár szót.

- Hát.. - szipogtam - Őszinte legyek, vagy kedves?

 - Őszinte.

- Szarul. Utálom Sarah-t, utállak Téged, utálom magamat. Utálok mindent, ami ezen a hajón történt velem. Amíg nem jöttem ide, minden rendben volt, Sarah-val nyugodtan hülyülhettem. Aztán jöttél te, azzal a kis cuki fejeddel, mélykék szemeddel, a szemedbe hulló hajaddal, a szerelmi vallomásoddal..... És mindent teljesen felfogattál körülöttünk. Nem mondhatom, hogy nem tetszett egy ideig ez a szitu, mert nem lenne igaz. De az k****ra nagy ki*****s volt nekem és Sarah-nak is, hogy csak úgy, szerelmet vallottál, de mindkettőnknek, egyszerre, ugyanabban a pillanatban. Örülök, hogy megismerhettelek. Örültem volna, ha kialakul közöttünk valami, de ezzel a dupla-láv sztorival mindent elrontottál. És egy béna, nyálas filmben most jönne, hogy megcsókolsz, és happy end, de meg ne próbáld! Vagy eldöntöd, hogy mit akarsz, vagy húzzál a p... - kerestem a megfelelő szót. - Palacsintába - találtam meg a nyomdafestéket is tűrő kifejezést, és tovább toporzékoltam bőgve.

- Hű. Oké, erre a kis hisztire inkább nem reagálnék. 

Daniel mégis bepróbálkozott, meg akart csókolni. Én eltoltam magamtól, és a szemébe néztem:

- Anyukáddal szórakozzál, édesem - dobtam levegőpuszit neki, majd hátat fordítottam, és elrohantam a szobánkba. Én már csak ilyen kis rohangálós csajszi vagyok.. :/

Érdekes kis látvány fogadott: Sarah röhögve az ágyon sms-ezett. Azért, reménykedtem benne, hogy legalább egy icipicit megbánja a történteket. De ennek semmi jele nem volt. 

- Csőőőőő. Hát te? Megmentett a szented? - tátott szájjal néztem rá.

- Ki vagy te, és hova tetted az én Sarah-mat? - sírtam el magam, majd bementem a fürdőszobába, és magamra zártam az ajtót. 

Nem tudtam, és nem is akartam tudni, kivel sms-ezhetett. Zuhanyzás közben próbáltam rendezni a gondolataimat, de nem igazán sikerült. A fürdőszobából kilépve így szóltam:

- Hmm. Asszem ma a kanapén alszom.......... :'(

10. rész

Én csak sodródtam, sodródtam, és sodródtam. Sarah kárörvendően röhögött a képembe, nekem pedig csak egy "HELP!!!" kiáltásra futotta. Akármerre néztem, vizeket láttam, de segíteni senki nem jött. Vagyis.. egy darabig, amíg eléggé bírtam, addig senki. Egyre fáradtam a nagy hullámokkal szemben, de nem tudtam mit tenni. És... Akkor jött, akár egy rossz romantikus filmben, egy óriási segítség. Ő lett volna az utolsó ember, akire számítok... De tényleg!
Egy sárga mentőcsónakon Tom jelent meg. Már messziről kiabált, hogy ússzak felé, én viszont nagyon későn ismertem meg. Ha tudom, hogy ő az, talán oda sem megyek... Nem akartam beégetni előtte a fiát, szóval nem én akartam neki beszámolni az eseményekről.Tudtam, ha megment, el kell neki mondanom, hogy miért vagyok itt, és, hogyha ezt megtudja, biztosan azt is tudni akarja majd, hogy miért lökött Sarah a vízbe. Kínos, ciki szitu volt, soha többet nem akartam a főnököm szemébe nézni. Egy ideig gondolkodtam rajta, hogy nem mondom el az igazat, hanem pl. azt mondom majd, hogy nézelődtem, és egy szélsugallat hatására estem a vízbe. De sajnos arra is gondolnom kellett, hogyha ezt mondom, hogy nem veszi be a kis mesémet, csak elveszti az eddig szerzett bizalmát irántam, és talán még ki is rúg. De ha az igazat mondom, vagy csak Sarah-t, vagy mindkettőnket megfoszt munkahelyünktől. Sarah-t mindenképp, de ha rájön, miért vesztünk össze, azaz, hogy a vita tárgya Daniel, nekem sem lesz sokáig állásom.
- Stella, hát te meg hogy kerültél ide? - kérdezte Tom, mikor végre sikerült felhúzni a csónakba.
Mindent, ami igaz, elmondtam, részletesen. Biztos voltam benne, hogy ennek még lesznek következményei.
- Örülök, hogy őszintén megosztottad velem a problémáitokat. Köszönöm - próbálta rendezni a gondolatait.
- Igazán nincs mit, főleg, hogy a Te fiad is érintett.
Este értünk vissza a hajóra, ahol egyetlen ember izgult, hogy visszatérünk-e. És ez az ember nem Sarah volt. Daniel. Valószínűleg, először Ő is csak az apjáért izgult, gondoltam. De mikor odaértünk, odafutott hozzánk, én pedig el akartam rejtőzni, legelőször is kitérni az útjából, hogy odajusson az apjához. De akármerre indultam volna, utánam jött. Mikor egy helyben maradtam (végre...), odafutott hozzám, felkapott és megölelt. Olyan érzésem volt, addigra alaposan kifaggatta barátnőmet, és Sarah már egy alapos lecseszésen is túl van......

9. rész

Nagyon rossz volt. Minden. Akármerre néztem, láttam lelki szemeimmel, ahogy Daniel Sarah-t vigasztalja, ő nem nyugszik meg, majd megcsókolja. Láttam, ahogy boldogak együtt. Őket láttam. Mindenhol. Tulajdonképpen melankóliába sírtam magam. 14.14-kor arra ébredtem, hogy elaludtam. A gáz csak az, hogy 14.30-tól dolgoztunk volna ma. Én pedig karikás, bedagadt szemekkel, pizsiben feküdtem az ágyunkon, és sírtam. Sarah és Daniel pedig valószínűleg valahol vígan eléldegélt világában.
Végül úgy döntöttem, hogy felöltözöm. Hangulatomhoz híven öltöztem:

14.30-ra lementem dolgozni, és érdekes dolgot tapasztaltam: Sarah pizsiben (!), kisírt szemekkel, monoton tempóban, egyhangúan kérdezgeti a vendégektől a rendelést. Nem is akartam tudni, vajon mi történt közte és Dan közt. Talán jobb nem tudni... :( Odamenni nem mertem hozzá, ezért meg akartam várni, míg a mixer odahozza hozzám a kötényemet, és megálltam a korlátnál. Hirtelen felindulásból megláttam egy részt, ahol be lehetett volna ugrani a tengerbe, és kihasználva a kis rést, leültem, és belelógattam a lábam. Hihetetlen jó érzés volt a hullámok ringatózását érezni.... 2 teljes percig. Ekkor történt, amiről életem legsötétebb pontján sem gondoltam volna, hogy igaz lesz. Pedig az volt. Na, szóval elölről. 

Először egy puha valamit éreztem a hátamon, de hirtelen azt hittem, hogy csak a szél az. Tévedtem. Egy narancssárga mentőmellény volt. Először nem is értettem, hogy került oda, vagy, hogy, minek, aztán rájöttem. Sarah egy határozott mozdulattal és egy "Ennyit érdemelsz!" kiáltással lökött a vízbe, de mire feleszméltem, már a víz alatt voltam. Sarah elkezdett csapkodni, majd a víz áramlatától egyre távolodni kezdtem a hajótól. Igaz, hogy tudok úszni, de hullámokkal szemben esélyem sem volt. Én azt hittem, senki nem látta az esetet, és örökre egyedül kell élnem egy kis szigeten (írhatnám, hogy sok macskával, de honnan szedjek egy szigeten macskát?!), ahova kisodornak a hullámok. De hál' Istennek nem így történt.. Vagyis.. hál' Istennek? Lehet, hogy kevésbé éreztem volna magam kellemetlenül egyedül a kis szigetemen.......

8. rész

- Te mégis mit képzelsz magadról? Elkezd vérezni az orrod, Daniel is úgy gondolta, hogy kapóra jön neki ez a lehetőség, körülugrál, te pedig élvezed? Ok, részemről is hülye ötlet volt ez az egész, de neked nem kéne kihasználni ezt a kis balesetet arra, hogy összejöjj Dan-nel... Tudod jól, hogy nekem is tetszik!! Nem teheted ezt velem!!! Ő egy nagyon helyes, kedves srác, jobbat érdemel tőled.. Mondjuk olyat, mint én! És tudod, hogy nem csak te tetszel neki, hanem én is. Azt is tudod, hogy én is tökre belezúgtam... Hogy gondoltad ezt, főleg, a szemem láttára, hogy összejössz vele? - ordította az arcomba, én pedig teljesen lefagytam. Egyáltalán nem állt még szándékomban Daniellel járni, de Sarah teljesen megrémített. Hogyha később össze is jönnék vele, akkor egész életemben meg akarna semmisíteni egy ártatlan kis kapcsolat miatt? Nagyon meglepődtem Sarah-n. Nagyot csalódtam benne, bazi nagyot esett a szememben! :(
- Mi van? Nem értem, honnan szedted most ezt, hogy össze akarok vele jönni! Te megsebesítettél, és órákig bocsánatot kértél, ahelyett, hogy, mondjuk egy pohár vizet hoztál volna! Daniel-nek eszébe jutott, hogy esetleg segíthetne, én pedig jobb híján elfogadtam. Mégis hogy gondoltad, hogy amíg Dan nem dönt kettőnk között, bármi is kialakulhatna úgy, hogy Daniel és én, én és Daniel???? - nyilvánítottam ki csalódottságomat.
- Hőőő, ne játszd a kis álszent ártatlan kislányt! Emlékszel, mikor 4.-ben ott volt Carlos? Tudtad, hogy szerelmes vagyok belé, nőnapon pedig, mikor virágot hozott neked, megölelted és megpusziltad. Nekem semmit nem hozott. Tudom, hogy csak el akartad őt venni tőlem! - lábadt könnybe barátnőm szeme.
- Ne csináld már! 9-10 évesek voltunk! Azt se tudtad, mi az a csók! Könyörgöm, ne menj már vissza a múltba... Én nem voltam szerelmes senkibe akkortájt, de ha már hozott nekem virágot, ennyi a minimum, amit megérdemelt! - érveltem. - Nem akartam elvenni tőled. Emlékszel, mikor utána szünetben is vele voltam? Elmondtam neki, hogy szerelmes vagy belé, de azt válaszolta, hogy szerinte a szerelem undi, és neki senki nem tetszik! Következő szünetben rengeteget kérdezősködött rólad, és kitalálta, hogy egyszer majd áthív hozzájuk. Megváltozott a véleményre a lávról. Csak aztán héten, tudod, volt az a szörnyű baleset, amikor le kellett vágni a lábát. Mikor bementem hozzá a kórházba, azt mondta, többet ne menjünk, mert fél, ha meglátod ilyen állapotban, soha többet nem nézel még rá sem. Azután a szülei átíratták magántanulónak - sírtam most már én is.
- Nagyon köszönöm, hogy ezt 8 év után sikerült megosztanod velem. Azóta már régen összejöhettem volna vele, akár van lába, akár nincs! Nem számított volna, és talán még most is boldogan élnénk, amíg meg nem halunk - nézte nagyban a dolgokat. - De most, biztos vagyok benne, hogy nem leszel ilyen jószívű Daniellel kapcsolatban, mert tudom, hogy Ő biztosan tetszik neked. El fogod venni  tőlem. De ezt már nem fogom hagyni - ordította, majd kiment a folyosóra, és bevágta maga mögött az ajtót. Én eldőltem az ágyamon, és csak bőgtem. Egyszer csak egy zsepiket tartó kezet vettem észre a párnámon. Valaki simogatta a hátam, majd belepuszilt a nyakamba. Nem értettem, hogy ki lehet az, ezért igazán meglepődtem.. Bár ne tudtam volna, hogy ki az.... És igen, akár egy rossz filmben, itt nyitott be a szobába Sarah... bocsánatot kérni.
- Hogy tudtam, hogy ez lesz! Megmondtam, hogy ezt fogod csinálni! - kezdett toporzékolni, dobbantott egyet a lábával, és újra bevágta az ajtót. Daniel pedig....Ő elsietett utána. Kérdőn néztem utána, és még szomorúbb lettem, hogy az iménti simogatás, törődés, nyakbapuszi....Neki semmit nem jelentett. Talán csak baráti gesztusként tette, nem tudom.. Mindenesetre nekem nagyon rosszul esett, hogy akkor, ott, és olyan állapotban ott hagyott, hagyta, hogy az ágyamon fetrengjek, hagyta, hogy sírjak, és hagyta, hogy szomorúan gondoljak az imént történtekre. Tudom, szörnyű barátnőnek tűnök, ha ilyet mondok, de nekem ez a puszi, simogatás sokkal többet jelentett, mint bárki gondolná... :'(

7. rész

Sziasztok! 
Ne haragudjatok, hogy egy picit elhanyagoltalak titeket, de az elmúlt 3 hét számomra totál K.O. volt! 
És, bár most elvileg a nyelvvizsgára készülök, hoztam nektek egy részt:)

Reggel 6 óra volt. Körülnéztem, és mellettem egy álmatlanul forgolódó Sarah-t, a sarokban pedig egy nagyon fáradt, félálomban levő Daniel-t vettem észre. Mindannyiunkat megviselhették a tegnap este történtek, szóval inkább nem szóltam semmit, csak kisurrantam az ágyból a fürdőszobába, és éppen fogat mosni készültem a pizsimben, mikor lépteket hallottam magam mögött. Azt hittem, csak a folyosóról szűrődik be a zaj, így éppen köptem egyet, amikor a barátnőm ráugrott a hátamra a saját Mickey-egeres felsőjében.

- Auuuuuu, Sarah, te mégis miht művhelsz??? - kiabáltam még mindig fogkrémes szájjal.
- Csak meg akartalak kicsit ijeszteni. Ne izélj már... - röhögött - Upppsz. - ebben a pillanatban törlődött le a vigyor a képéről, és teljesen elsápadt.
- Mi uppssz?? - riadtam meg.
- Vérzik az orrod.
- Szóljál már valakinek... MOST RÖGTÖN!!!!!!! - ordítottam könnyes szemmel. Már tényleg fájt az orrom, nem is kicsit.
- Ok, rohanok - indult ki a fürdőszobából, csak arra nem számolt, hogy egy kómás fejű Daniel-be ütközik.
- Miről maradtam én le az éjjel? Ribiharc? - csodálkozott a vérző orrom láttán, majd odasietett hozzám.
- Sarah, szóljál már a hajóorvosnak, gyorsan, én majd elmesélem Dan-nek, hogy mi történt.
Sarah elszaladt a doktorért, én pedig belekezdtem a történetbe.
- De ennek mi értelme volt? - értelmetlenkedett a srác, mikor Sarah berontott a szobába az orvos társaságában.
- Kérdezd meg tőle - válaszoltam flegmán.
- Jó napot! - köszöntem udvariasan (közben sikerült kiköpnöm - zsepikkel a kezemben - a fogkrémet) - Amint látja, vérzik az orrom. Egy apró baleset volt, de akármit csinálok, nem áll el. Segítene nekem? - néztem a kedves hölgyre.
- Szervusz! Természetesen. Hogy történt?
Elmeséltem (én már csak ilyen mesélős vagyok) neki is, aki jót nevetett a sztorimon, majd valami cseppet rakott vattára és zsepire és igazából nem tudom, hogy mi minden volt az orromban, de megállt az orrvérzésem. Fél óra múlva vehettem ki az orromból a kilógó fehér zsepit-vattát-kendőt-gézt-nemtudommit, majd Sarah ezredszerre is bocsánatot kért.
- Tényleg ne haragudj, nem gondoltam, hogy így fog elsülni!!! Nem akartam ilyet tenni veled, ugye tudod? - nézett rám szomorúan.
- Persze, semmi gond. Nem haragszom - vigyorogtam, merthogy Daniel egész végig mellettem volt, és körülugrált. :)
- Köszii. - könnyebbült meg.
Mikor Daniel elment zuhanyozni, akkor viszont teljesen megváltozott minden. Nem értem, mi történt az én aranyos barátnőmmel, aki az elmúlt 1 órában 23x bocsánatot kért (számoltam, kíváncsi voltam, meddig bírja), de teljesen elszállt az agya... És a fő téma AZ A SRÁC volt.......