35. rész

Halihó!
Nem ilyenre terveztem ezt a részt, kicsit furára sikerült, de egye kutya, remélem tetszeni fog... Még annyit, hogy végre kiderül a nagy titok... :O
Mindenesetre nem tudom, hogy ki olvasgatja a blogom sokat az Egyesült Államokból, illetve Ukrajnából, de mindig nagyon sok megjelenítést látok onnan, és ennek nagyon-nagyon örülök! :)
Jó olvasást!
xoxo

 Veszekedés. Hangzavar. Akármerre nézek, mindenki kiabál velem. Senki nem szeret engem. Akármerre indulnék, lábam nem visz... Nem tudok mozdulni. Földbe gyökereztem. Hiába kiabálok, mindenki csak leordítja a fejem... Senki nem véd meg. Mindenkitől félnem kell. És akkor... ott jön az a bizonyos autó. Nem, tűnj el innen! - gondolom. Nem történhet meg még egyszer ugyanaz! Már hiába akarok kiabálni, nem jön ki hang a torkomon. A kiabáló alakok egyre közelítenek felém. Nagyon félek. Talán meg akarnak ölni. De akkor miért van itt az autó? Mi történik velem?

Ziláltan ébredek. Leizzadtam. Daniel árgus szemekkel figyel, mikor rápillantok, abbahagyja a karom rázogatását, majd megsimítja a fejem. Mi történt? - tátogom, de hang nem jön ki a torkomon. Nem tud kijönni, hiszen még erre sem vagyok képes. Teljesen megzavart ez az álom.
- Stella, minden rendben? Álmodban kiabáltál.
- Daniel! - húztam magam mellé. - Daniel, Úristen, annyira örülök, hogy itt vagy!
- De hát Stella, el sem mentem!
- Tudom. De ott volt Ryan... meg az anyja! És az autó... és.. várjunk csak, mit kiabáltam?
- 'Ne tegyétek újra ezt!', valamint 'Nem történhet megint ez', esetleg 'Segítség' és hasonló kiáltásokkal ébresztettél.
- Ne haragudj, nem akartam, hogy miattam felkelj! Csak rosszat álmodtam.
- Sejtettem. Viszont, mit keresett az álmodban Ry? És ki akart elütni? Vagy mi van?
- Dan... Úgy érzem, itt az ideje, hogy végre mindent elmeséljek.
- Ahogy gondolod - biztatott.
- Szóval. Honnan is kezdjem? Ryan anyja és az én anyukám nagyon jó barátnők voltak. Ezért keresztben voltak keresztszülők: az én keresztanyám a Ryan anyja, az én anyukám pedig Ry keresztanyja volt.
- Értem. De akkor miért van köztetek ilyen fura viszony?
- Ne szólj bele, kérlek. Így is nehéz visszaemlékeznem.
- Rendben, lenyeltem a kulcsot.
- Én is így gondoltam. Na szóval. Mindig nagyon sokat voltunk együtt, szinte minden második délutánt, a hétvégéket folyton együtt töltöttük. Ryannel már kiskorunktól kezdve nagyon jó barátok voltunk...Más választásunk nem is igazán lett volna. Együtt játszottunk, aztán együtt tanultunk, később pedig együtt írtunk puskákat. Mindez eltartott a 8.-os ballagásom napjáig... De aznap minden megváltozott. Természetesen ők is meg voltak hívva a ballagásra. Anyáék akkor már rég elváltak, szóval külön érkeztek. Baráti viszonyban maradtak, ezért nem volt gond, hogy mindketten egy helyen lesznek. Apa épp egy zebrán jött át, a ballagóra készülve, amikor... Amikor jött Ryan és az anyja (az ő apja már meghalt, mikor az anyukája terhes volt), és elgázolták aput. Keresztanyu és Apu kapcsolata soha nem volt felhőtlen, hisz Keresztanyu már a kezdetektől fogva ellenezte Anyuék házasságát.. bár végül neki lett igaza. Soha nem gondoltam volna arra, hogy ilyet tenne Apuval. A balesetnek máig sincs tettese, mivel egy biztonsági kamera felvétele nem volt elegendő bizonyíték. Én mondjuk így ismerem sztorit, valamint, hogy Ryanék lefizették a bírót, de ezen már kár rágódni. Mindenesetre Apu nem jött el a ballagásomra, ami miatt végigsírtam az egészet... Keresztanyuék pedig ott hagyták a zebrán, élet-halál között. Néhány járókelő hívta a mentőket, akik már nem tudtak rajta segíteni. Az orvosok szerint, ha néhány perccel hamarabb kezdik az újraélesztést, elkötik a lábát, és dokit hívnak hozzá, még meg tudták volna menteni. De nem, ők ott hagyták, erkölcstelenül.... És a legszörnyűbb, hogy utána be sem ismerték a tettüket... Soha többet nem beszéltem azóta se Ryan-nel, se Keresztanyuval. Anyu is megszakította velük a kapcsolatot... Hiába az exférje, mégis nagyon szoros barátságban voltak. Őt is mélyen érintette ez az egész sztori. Szóval miattuk kerültem csonka családba... - fejeztem be végül, szipogva.
- Szipogi őrmester... .Nem is tudom, mit mondjak. Először is, óriási részvétem Apukád miatt. Épp most élem át, milyen érzés ez... Az viszont, amit Ryanék tettek.. megbocsáthatatlan. Már értem, miért nem kedveled annyira a srácot.
- Valami  baj van? Sírást, meg kiabálást hallottunk, nem tudtuk, hogy mi van - jött be.. az épp emlegetett fél.
- TŰNJ EL INNEN! MIATTAD VAN MINDEN! SOHA TÖBBÉ NEM AKARLAK LÁTNI, TE MOCSKOS DISZNÓ! - ordítottam teljes szívemből. És nem, ez nem a feszültség vagy az idegesség volt. Ez a színtiszta igazság....