Sziasztok!
Bocsánat, hogy eddig nem jelentkeztem, csak van az évvégi hajtás (ami most beleszámít a továbbtanulásomba), és még gépem sem volt.. Minden összejött, és emellé még társult egy jó adag lustaság is. :) De itt a következő rész, és ígérem, nemsokára jön a 14. is! Jó olvasgatást! ;)
- Daniel, ez most mire volt jó? - jelentek meg a könnycseppek a szemem sarkában, majd ott hagytam, és leültem a mólóra, a vízbe lógattam a lábam, sírtam.. és mindezt vattacukor nélkül. - Ne kövess, kérlek... csak 10 percet kérek, amíg átgondolok néhány dolgot, utána ígérem, megbeszéljük.
- Rendben. Akkor ha kész vagy, gyere apám szobájába, aztán meglátjuk - értette meg, mire kell nekem az a néhány perc... : C
Szóval ott ültem, és néztem ki a fejemből. Az enyhe sokkból, amit az imént kaptam még nem igazán sikerült felébrednem. Valószínűleg végleg elvesztem a legjobb barátnőmet, a pasi, aki tetszik egy bunkó köcsög disznó, és ha még össze is jönnék vele, nem tudnék a szemébe nézni... Csak aztán rájöttem, hogy nem lehetek ennyire "önző". Nem azért, mert csak magamra gondolok, hanem azért, mert Dan-re nem. Min mehetett azért Ő is keresztül, hogy ezt az egy csókot kicsikarhassa belőlem, mindazért, hogy én ellökjem magamtól?! Na, jó! Gondoltam, erős leszek, és felállok. Elindultam a kapitány szobájába - szerencsére, mert éppen indulni készültek a kis városkából, hogy visszatérjenek a kiinduló helyre, és felvegyék a következő kiránduló csoportot. Daniel az apja ágyán terült el, az ajtónak háttal. Próbáltam lassan és halkan közelíteni hozzá. Nem vette észre, hogy beléptem.
- Daniel... - kezdtem félénken.
- Stella? Azt hittem, nem is fogsz bejönni... Tudom, hogy megsértettelek, és figyelj, egyszerűen nem értem, hogy lehetek ilyen hülye. Nem tudok neked ellenállni. Nem is tudom, miért...
- Figyelj, Dan. Átgondoltam az egész dolgot és...
- Ne. Ne is mondd. Tudom, hogy végleg elvágtam magam nálad. Téged szeretlek, senki mást, de mindent elrontottam ezzel a kis akcióval - ült fel az ágyon, és megláttam, hogy könnyes a szeme. Nincs mese, tényleg igazat mond.
- Épp ellenkezőleg - foglaltam mellette helyet, és... és megcsókoltam. Nem tudom, meddig tarthatott a csókunk, de egy örökkévalóságnak tűnt. Jól esett... és egyáltalán nem bántam meg. - Érted már, hogy én is szeretlek? - mosolyogtam rá.
- Nem tudom felfogni... akkor.. kérdezhetek valamit? - nézett a szemembe.
- Persze.
- Leszel a barátnőm? - kérdezte Dan.
- Hmm.. fogós kérdés... IGEN! - öleltem magamhoz, majd úgy döntöttem, az ölében kényelmesebb.. :)
- Szeretlek.
- Én is szeretlek, Dan. Csak ne lennél ilyen szamár.. :)
Bocsánat, hogy eddig nem jelentkeztem, csak van az évvégi hajtás (ami most beleszámít a továbbtanulásomba), és még gépem sem volt.. Minden összejött, és emellé még társult egy jó adag lustaság is. :) De itt a következő rész, és ígérem, nemsokára jön a 14. is! Jó olvasgatást! ;)
- Daniel, ez most mire volt jó? - jelentek meg a könnycseppek a szemem sarkában, majd ott hagytam, és leültem a mólóra, a vízbe lógattam a lábam, sírtam.. és mindezt vattacukor nélkül. - Ne kövess, kérlek... csak 10 percet kérek, amíg átgondolok néhány dolgot, utána ígérem, megbeszéljük.
- Rendben. Akkor ha kész vagy, gyere apám szobájába, aztán meglátjuk - értette meg, mire kell nekem az a néhány perc... : C
Szóval ott ültem, és néztem ki a fejemből. Az enyhe sokkból, amit az imént kaptam még nem igazán sikerült felébrednem. Valószínűleg végleg elvesztem a legjobb barátnőmet, a pasi, aki tetszik egy bunkó köcsög disznó, és ha még össze is jönnék vele, nem tudnék a szemébe nézni... Csak aztán rájöttem, hogy nem lehetek ennyire "önző". Nem azért, mert csak magamra gondolok, hanem azért, mert Dan-re nem. Min mehetett azért Ő is keresztül, hogy ezt az egy csókot kicsikarhassa belőlem, mindazért, hogy én ellökjem magamtól?! Na, jó! Gondoltam, erős leszek, és felállok. Elindultam a kapitány szobájába - szerencsére, mert éppen indulni készültek a kis városkából, hogy visszatérjenek a kiinduló helyre, és felvegyék a következő kiránduló csoportot. Daniel az apja ágyán terült el, az ajtónak háttal. Próbáltam lassan és halkan közelíteni hozzá. Nem vette észre, hogy beléptem.
- Daniel... - kezdtem félénken.
- Stella? Azt hittem, nem is fogsz bejönni... Tudom, hogy megsértettelek, és figyelj, egyszerűen nem értem, hogy lehetek ilyen hülye. Nem tudok neked ellenállni. Nem is tudom, miért...
- Figyelj, Dan. Átgondoltam az egész dolgot és...
- Ne. Ne is mondd. Tudom, hogy végleg elvágtam magam nálad. Téged szeretlek, senki mást, de mindent elrontottam ezzel a kis akcióval - ült fel az ágyon, és megláttam, hogy könnyes a szeme. Nincs mese, tényleg igazat mond.
- Épp ellenkezőleg - foglaltam mellette helyet, és... és megcsókoltam. Nem tudom, meddig tarthatott a csókunk, de egy örökkévalóságnak tűnt. Jól esett... és egyáltalán nem bántam meg. - Érted már, hogy én is szeretlek? - mosolyogtam rá.
- Nem tudom felfogni... akkor.. kérdezhetek valamit? - nézett a szemembe.
- Persze.
- Leszel a barátnőm? - kérdezte Dan.
- Hmm.. fogós kérdés... IGEN! - öleltem magamhoz, majd úgy döntöttem, az ölében kényelmesebb.. :)
- Szeretlek.
- Én is szeretlek, Dan. Csak ne lennél ilyen szamár.. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Ha már végigolvastátok a részt, nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre! Kérlek írjátok ide le! Köszönök mindent, hideget-meleget! ♥