- Te mégis mit képzelsz magadról? Elkezd vérezni az orrod, Daniel is úgy gondolta, hogy kapóra jön neki ez a lehetőség, körülugrál, te pedig élvezed? Ok, részemről is hülye ötlet volt ez az egész, de neked nem kéne kihasználni ezt a kis balesetet arra, hogy összejöjj Dan-nel... Tudod jól, hogy nekem is tetszik!! Nem teheted ezt velem!!! Ő egy nagyon helyes, kedves srác, jobbat érdemel tőled.. Mondjuk olyat, mint én! És tudod, hogy nem csak te tetszel neki, hanem én is. Azt is tudod, hogy én is tökre belezúgtam... Hogy gondoltad ezt, főleg, a szemem láttára, hogy összejössz vele? - ordította az arcomba, én pedig teljesen lefagytam. Egyáltalán nem állt még szándékomban Daniellel járni, de Sarah teljesen megrémített. Hogyha később össze is jönnék vele, akkor egész életemben meg akarna semmisíteni egy ártatlan kis kapcsolat miatt? Nagyon meglepődtem Sarah-n. Nagyot csalódtam benne, bazi nagyot esett a szememben! :(
- Mi van? Nem értem, honnan szedted most ezt, hogy össze akarok vele jönni! Te megsebesítettél, és órákig bocsánatot kértél, ahelyett, hogy, mondjuk egy pohár vizet hoztál volna! Daniel-nek eszébe jutott, hogy esetleg segíthetne, én pedig jobb híján elfogadtam. Mégis hogy gondoltad, hogy amíg Dan nem dönt kettőnk között, bármi is kialakulhatna úgy, hogy Daniel és én, én és Daniel???? - nyilvánítottam ki csalódottságomat.
- Hőőő, ne játszd a kis álszent ártatlan kislányt! Emlékszel, mikor 4.-ben ott volt Carlos? Tudtad, hogy szerelmes vagyok belé, nőnapon pedig, mikor virágot hozott neked, megölelted és megpusziltad. Nekem semmit nem hozott. Tudom, hogy csak el akartad őt venni tőlem! - lábadt könnybe barátnőm szeme.
- Ne csináld már! 9-10 évesek voltunk! Azt se tudtad, mi az a csók! Könyörgöm, ne menj már vissza a múltba... Én nem voltam szerelmes senkibe akkortájt, de ha már hozott nekem virágot, ennyi a minimum, amit megérdemelt! - érveltem. - Nem akartam elvenni tőled. Emlékszel, mikor utána szünetben is vele voltam? Elmondtam neki, hogy szerelmes vagy belé, de azt válaszolta, hogy szerinte a szerelem undi, és neki senki nem tetszik! Következő szünetben rengeteget kérdezősködött rólad, és kitalálta, hogy egyszer majd áthív hozzájuk. Megváltozott a véleményre a lávról. Csak aztán héten, tudod, volt az a szörnyű baleset, amikor le kellett vágni a lábát. Mikor bementem hozzá a kórházba, azt mondta, többet ne menjünk, mert fél, ha meglátod ilyen állapotban, soha többet nem nézel még rá sem. Azután a szülei átíratták magántanulónak - sírtam most már én is.
- Nagyon köszönöm, hogy ezt 8 év után sikerült megosztanod velem. Azóta már régen összejöhettem volna vele, akár van lába, akár nincs! Nem számított volna, és talán még most is boldogan élnénk, amíg meg nem halunk - nézte nagyban a dolgokat. - De most, biztos vagyok benne, hogy nem leszel ilyen jószívű Daniellel kapcsolatban, mert tudom, hogy Ő biztosan tetszik neked. El fogod venni tőlem. De ezt már nem fogom hagyni - ordította, majd kiment a folyosóra, és bevágta maga mögött az ajtót. Én eldőltem az ágyamon, és csak bőgtem. Egyszer csak egy zsepiket tartó kezet vettem észre a párnámon. Valaki simogatta a hátam, majd belepuszilt a nyakamba. Nem értettem, hogy ki lehet az, ezért igazán meglepődtem.. Bár ne tudtam volna, hogy ki az.... És igen, akár egy rossz filmben, itt nyitott be a szobába Sarah... bocsánatot kérni.
- Hogy tudtam, hogy ez lesz! Megmondtam, hogy ezt fogod csinálni! - kezdett toporzékolni, dobbantott egyet a lábával, és újra bevágta az ajtót. Daniel pedig....Ő elsietett utána. Kérdőn néztem utána, és még szomorúbb lettem, hogy az iménti simogatás, törődés, nyakbapuszi....Neki semmit nem jelentett. Talán csak baráti gesztusként tette, nem tudom.. Mindenesetre nekem nagyon rosszul esett, hogy akkor, ott, és olyan állapotban ott hagyott, hagyta, hogy az ágyamon fetrengjek, hagyta, hogy sírjak, és hagyta, hogy szomorúan gondoljak az imént történtekre. Tudom, szörnyű barátnőnek tűnök, ha ilyet mondok, de nekem ez a puszi, simogatás sokkal többet jelentett, mint bárki gondolná... :'(
- Mi van? Nem értem, honnan szedted most ezt, hogy össze akarok vele jönni! Te megsebesítettél, és órákig bocsánatot kértél, ahelyett, hogy, mondjuk egy pohár vizet hoztál volna! Daniel-nek eszébe jutott, hogy esetleg segíthetne, én pedig jobb híján elfogadtam. Mégis hogy gondoltad, hogy amíg Dan nem dönt kettőnk között, bármi is kialakulhatna úgy, hogy Daniel és én, én és Daniel???? - nyilvánítottam ki csalódottságomat.
- Hőőő, ne játszd a kis álszent ártatlan kislányt! Emlékszel, mikor 4.-ben ott volt Carlos? Tudtad, hogy szerelmes vagyok belé, nőnapon pedig, mikor virágot hozott neked, megölelted és megpusziltad. Nekem semmit nem hozott. Tudom, hogy csak el akartad őt venni tőlem! - lábadt könnybe barátnőm szeme.
- Ne csináld már! 9-10 évesek voltunk! Azt se tudtad, mi az a csók! Könyörgöm, ne menj már vissza a múltba... Én nem voltam szerelmes senkibe akkortájt, de ha már hozott nekem virágot, ennyi a minimum, amit megérdemelt! - érveltem. - Nem akartam elvenni tőled. Emlékszel, mikor utána szünetben is vele voltam? Elmondtam neki, hogy szerelmes vagy belé, de azt válaszolta, hogy szerinte a szerelem undi, és neki senki nem tetszik! Következő szünetben rengeteget kérdezősködött rólad, és kitalálta, hogy egyszer majd áthív hozzájuk. Megváltozott a véleményre a lávról. Csak aztán héten, tudod, volt az a szörnyű baleset, amikor le kellett vágni a lábát. Mikor bementem hozzá a kórházba, azt mondta, többet ne menjünk, mert fél, ha meglátod ilyen állapotban, soha többet nem nézel még rá sem. Azután a szülei átíratták magántanulónak - sírtam most már én is.
- Nagyon köszönöm, hogy ezt 8 év után sikerült megosztanod velem. Azóta már régen összejöhettem volna vele, akár van lába, akár nincs! Nem számított volna, és talán még most is boldogan élnénk, amíg meg nem halunk - nézte nagyban a dolgokat. - De most, biztos vagyok benne, hogy nem leszel ilyen jószívű Daniellel kapcsolatban, mert tudom, hogy Ő biztosan tetszik neked. El fogod venni tőlem. De ezt már nem fogom hagyni - ordította, majd kiment a folyosóra, és bevágta maga mögött az ajtót. Én eldőltem az ágyamon, és csak bőgtem. Egyszer csak egy zsepiket tartó kezet vettem észre a párnámon. Valaki simogatta a hátam, majd belepuszilt a nyakamba. Nem értettem, hogy ki lehet az, ezért igazán meglepődtem.. Bár ne tudtam volna, hogy ki az.... És igen, akár egy rossz filmben, itt nyitott be a szobába Sarah... bocsánatot kérni.
- Hogy tudtam, hogy ez lesz! Megmondtam, hogy ezt fogod csinálni! - kezdett toporzékolni, dobbantott egyet a lábával, és újra bevágta az ajtót. Daniel pedig....Ő elsietett utána. Kérdőn néztem utána, és még szomorúbb lettem, hogy az iménti simogatás, törődés, nyakbapuszi....Neki semmit nem jelentett. Talán csak baráti gesztusként tette, nem tudom.. Mindenesetre nekem nagyon rosszul esett, hogy akkor, ott, és olyan állapotban ott hagyott, hagyta, hogy az ágyamon fetrengjek, hagyta, hogy sírjak, és hagyta, hogy szomorúan gondoljak az imént történtekre. Tudom, szörnyű barátnőnek tűnök, ha ilyet mondok, de nekem ez a puszi, simogatás sokkal többet jelentett, mint bárki gondolná... :'(
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Ha már végigolvastátok a részt, nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre! Kérlek írjátok ide le! Köszönök mindent, hideget-meleget! ♥