21. rész

Sziasztok manók!
Meghoztam a 21. részt, ami, hát, picit fura lett, de remélem elnyeri a tetszéseteket.
Nagyon örülnék most is a pipáknak és 1-2 kommentnek főleg!
Ha komiztok, holnap akár hozhatom is a következőt... 
Jók legyetek, jó olvasást!
xxx

- Basszus, Apa, én nem gondolkodtam.. Úgy emlékeztem, hogy mondtam Stella-nak, hogy rakassa át őket... Vagy, hogy talán te.. és. Izé. Most mi lesz? - mondta Daniel, már majdnem a sírás határán.
- Uraim.. Én látom, hogy Önök most ingerültek és egyebek, de ezzel nem segítenek.
- Andrew úr - nézett Tom a kalauz névtáblájára. - Most ebből bírság lesz, ugye?
- Nézzék, én látom, hogy maguk gyászolnak valakit. Gondolom temetésre indultak, ezért ebből sejtem, hogy ezért ilyenek. Lenne egy javaslatom.
- Azt nagyon megköszönnénk. Meg a kicsit kisebb bírságot is, mert a feleségem miatt utazunk... Tudja, az ő temetése lesz most, és kicsit le vagyunk égve.
- Uram, őszinte részvétem. Annyit tudunk tenni, hogy a következő megállónál leszállnak, én pedig nem szólok erről a kis incidensről senkinek, és még szállást is biztosítok Önöknek, ugyanis én a következő megállónál lakom... Egy feltétellel.
- És mi lenne az a feltétel? - kérdezte Dan.
- Hogy a hölgy velem tölti az éjszakát... - kacsintott rám a kalauz.
- HOGY MI???? - néztem rá megszeppenve, és néhány könnycseppet töröltem ki a szememből. Neeem, nem, ez nem lehet.
Daniel is hasonlóképp reagált.
- Ó persze, meg még az én kurva nénikémet, nem? Süllyedjen a föld alá, és töltse az éjszakát az ördöggel, maga idióta! Mit képzel magáról? A barátnőm nem holmi játékszer, és nem is fizetőeszköz - hálásan pislogtam rá, majd felugrottam, mivel, khm.. Daniel felállt, és a kalauz felé indult óriási dühvel. Én és Tom is visszafelé rángattuk. Én könnyezve, Tom pedig dühösen.
- Tudja mit? Én egymagam kifizetem akár a legnagyobb büntetést is, csak engedjen minket leszállni. Most, azonnal. Majd mindent megoldunk, de nem kérünk a maga piszkos kis szolgálataiból - Dan keze még mindig ökölben volt, az arca dühtől forrt, én és Tom pedig két oldalról rángattuk, hogy üljön le, és nyugodjon meg.
- És még valami. Örüljön, hogy még van feje. Meg élete! - dühödött be, majd morcosan leült mellém vissza és átkarolt. A kalauz kilépett a fülkéből, és behúzta az ajtót.
- Jól vagy, kincsem? - nézett rám ijedten, mikor meglátta a könnyektől fényes szemeim.
- Igen, persze. Csak tudjátok, valahogy nem így képzeltem ezt az utat.
Pár perc múlva a kalauz tért vissza. Reflexből megfogtam Danie karját, aki újra felállni készült.
- Nos, biztos nem gondolták meg magukat? Az ajánlatom még mindig áll.
- Maga egy undorító disznó - szólalt meg Tom, aki az egész veszekedést szó nélkül hallgatta.
- Köszönöm a bókot - vigyorgott öntelt képével. - Ebben az esetben itt a büntetőcédulájuk, amit a rendőrségen tudnak kifizetni. És a következő megállónál kötelező kiszállniuk. És.. további jó utat, bébi - kacsintott rám, én pedig a mutatóujjammal a nyitott szám felé mutogattam, ezzel is jelezve, hogy mennyire gusztustalan a viselkedése. Ennél a résznél már tényleg a hányinger kerülgetett. Rémálmaiban sem kívánok senkinek ilyet... Ja, egyébként olyan Tom-korú lehetett. Csodás.
- Gyere, 'bébi', lépjünk innen - figurázta ki Dan, mélyen a szemembe nézett, és egy 'remélem-jól-vagy' csókot kaptam tőle, amit 'persze-és-szeretlek' simogatásokkal viszonoztam. Hát, igen furcsa lehet gyász közben egy kalauzzal veszekedni, aki a barátnőjét akarja ágyba vinni. Hmm.
Pár perc múlva leszálltunk. A peronon állva néztünk jobbra-balra a sötétben.
- És most hogyan tovább? - tette fel Daniel a költői kérdést. Fogalmam sincs.