26. rész

Sziasztok!
Hazaérkeztem, újra itt vagyok, új bejegyzéssel! Nagyon jól éreztem magam, óriási volt a tengerparton! Most akkor írjam azt is, hogy leköptem egy görög adoniszt Metaxával?! Nem, nálam ez egy átlag nyaralás... :D
Talán picit hosszabb rész lett, minden a többi, de remélem, ez nem gond! Talán kicsit furcsálljátok az időpontot, de nekem ilyenkor jön az 'ihlet'. :)
Megjegyzésként ideírom azért, hogy Molly (:)) bekerült a 'Szereplők' nevű legeslegelső bejegyzésbe, illetve az oldalsó részen is megtaláljátok a szereplőknél. 
Élvezzétek még ki ezt a kis nyarat, a fejezethez pedig jó olvasást!:)
xxx

- Dan, ez meg ki volt? Ki az a Molly?
- Stella, Molly...
Nem hagytam, hogy befejezze a mondatot. Nem értem miért, de egyből arra következtettem, hogy Molly a barátnője volt. Lehet, hogy ez csak paranoia, de ez van.
- Ne is mondd tovább. Az exed, igaz? Felhívtad, hogy a városban vagy, meg minden, csak bezavartam, mi? Kösz szépen - mondtam, és már éreztem, hogy könnycseppek folynak végig arcomon. És valahogy nem tudott érdekelni, hogy lefolyik a sminkem. Mi van akkor? Daniel úgyis még mindig Mollyt szereti...
- Stella, várj.. Hadd fejezzem már be! - mondta Daniel, tekintete az enyémet kereste, de én lehajtott fejjel próbáltam elfordulni tőle, mikor megsimogatta (volna) az arcom.
- Nem, Daniel, kérlek ne! Már így is nehéz beletörődnöm, hogy még mindig Mollyt szereted, de hát sajnálom, hogy nem voltam neked elég jó, vagy talán csak a hajóra kellettem neked... Ne haragudj, de én most nem tudlak megérteni, bármennyire is empatikus tudok lenni...
- Még jó, hogy szeretem Mollyt, baszd meg! Molly az ikertestvérem, de idióta! - fordította maga felé az arcom, amit ezúttal hagytam. Szinte lefagytam a sokktól. Az ikertestvére? Aúcs. Öngól. Nekem. Arcán semmi érzelmet nem láttam, de mikor belepillantottam óriási íriszeibe, láttam, hogy a szeme sarkában igazából mosolyog. Én idióta! Mért kell nekem mindig egyből rosszra gondolni?! Hát persze, ismerhetném már ennyire, hogy nem menne vissza az exéhez... Nem is értem, honnan jött ez a hülye gondolat.
- Jaj, Dan, ne haragudj, annyira idióta vagyok! Nem tudom, miért jutnak eszembe mindig ilyenek... Én azt hiszem, hogy... izé. Hogy... na. Úgy gondolom, lehet, hogy egy kicsit... picit... talán... szóval... jaj.
- Mondd ki! - mosolyodott el.
- Jaj, úgy is tudod, hogy mire gondolok, miért kínzol még jobban? - vettem fel vele a szemkontaktust újra, és rájöttem (sokadszor is), hogy mennyire szeretem... Pedig még csak pár napja ismerem.
- Mert élvezem.. Szóval, mit gondolsz, te egy kicsit..?!
- Na, jól van, na. Egy picurkát talán - igyekeztem a hangsúlyt megnyomni. - ismétlem, talán.. fél... - ilyen szerencsém még életemben nem volt. Nem kellett kimondanom a szót, mert 'idilli' jelenetünket a fiatal orvos szakította meg, aki az imént Tomot vizsgálta.
- Daniel Standup? - vizsgálta végig szemével Danie-t, majd engem.
- Igen, én vagyok. Hogy van az apám?
- Jó napot, Dr. Bunch vagyok.
- Tegezzen nyugodtan, csak mondja már, az Isten szerelmére, hogy van az apám? Ne haragudjon, nagyon izgulok érte... - idegbetegeskedett Dan, pedig ez a néhány másodperc már tényleg nem segít semmin.
- Rendben, Daniel. Az apád most éppen elaludt, adtam neki egy nyugtatót. Bekötöztük a sebét, még kb. 5 napig cserélni kell a kötést, utána pedig elég lesz bekenni egy kenőccsel, majd mindjárt fel is írom neki. Ma még benn tartjuk megfigyelésre, de este hazamehet, de minden reggel kötözésre kell jönnie. A részleges amnéziájával kapcsolatban, vissza kell jöjjenek az emlékei. Sok ilyen beteget láttunk már, a legtöbbjük egyik éjjel megálmodta az emlékeit, vagy csak úgy egyszer bevillant valami az agyukba. Reméljük, hogy az apja esetében is így lesz. Amennyiben egy héten belül nem jönnek vissza a fontosabb emlékei, és ha jól tudom, emlékszik néhány dologra, de nem jól, szóval ha ezeket a dolgokat sem tudja nagyjából helyükre tenni, akkor jöjjenek vissza, és elvégzünk pár vizsgálatot. Ha valami rendellenességet találunk, majd jelezzük, és gondoskodunk a megfelelő kezelésről, ha pedig minden értéke rendben lesz, akkor meg kell kezdenetek elmondani neki az egész történetét, már amennyire tudjátok. Annyit még édesapád is elmondott, hogy egy bizonyos hajó kapitánya volt. Ez igaz?
- Igen.
- Remek, ezek szerint a szakmai memóriája nem sérült. Ha minden oké lesz vele kapcsolatban, de az emlékei nem is jönnek vissza, ettől függetlenül dolgozhat, mert a szavaiból úgy vettem ki, hogy még érti a dolgát.
- Azért reménykedjünk a legjobbakban - mosolyogtam a doktorra. - Egyébként Stella Legend vagyok, Daniel barátnője - mutatkoztam be, mert ezt még nem sikerült eddig.
- Örülök, Dr. Bunch vagyok, de hívjatok egyszerűen David-nek! - villantotta meg fogsorát.
- Oké, David - szólt Danie. - Előreláthatólag tudod valamennyire, hogy apám meddig alszik?
- Hát, a nyugtató elég erős fajta, szóval még vagy 4-5 órát biztos.
- Az igen! Akkor addig hazamegyünk, jó? Ti gondolom tudtok rá figyelni.
- Persze, menjetek csak, pihenjetek ti is kicsit, úgy látom, rátok fér - mondta David. Ja, igen, időközben el is felejtettem milyen látványt nyújthatok. Kisírt szem, az arcomon végigfolyó smink, gondolom a hajam sem lehet százas, és még parfüm sincs nálam. Semmi kétség, nem nyernék szépségversenyt...
- Oké, Stella, indulhatunk? - nézett rám Daniel azzal az ellenállhatatlan féloldalas mosolyával.
- Persze. Szia, David.
- Helló! - köszönt Dan is.
- Sziasztok! - intett, majd elindult a folyosó vége felé.
Már eddig is furdalt a kíváncsiság, de már végképp kitört belőlem, ami eddig a szívemet szúrta:
- Jól van, Danie, ezt nem úszod meg! Mégis miért nem mondtad, hogy van egy ikertestvéred?
- Sosem kérdezted.
- Ha-ha, nagyon vicces! De akkor is... ez annyira hihetetlen! Egy másik Dan, lányban! Wooow. Egyébként is, számomra ez a kérdés mindig kimarad egy ismerkedés során, hiszen nálam egyértelmű, hogy egyke vagyok, nekem az a fura, ha valakinek tesója van.
- Jól van, te kis egyke, gyere, bemutatlak Mollyéknak.
- Éknak? - emeltem ki az utolsó szótagokat. - Hányas ikrek vagytok ti? - néztem rá olyan furcsán, amennyire csak tudtam.
- Nyugi, nincs több tesóm - röhögte el magát. - Mollyra és a barátjára gondoltam.
- Ja, úgy már mindjárt más - mosolyodtam el, majd kézen fogva elindultunk ki az épületből, magunk után húzva a bőröndöt, kezemben az utazótáskámmal...:)