27. rész

Az út nem tartott tovább egy negyed óránál. Mondjuk 10 perc alatt is ott lehettünk volna, húzós bőrönddel elég nehéz közlekedni :)
Danielék háza egy egyirányú kicsi utcában van. A környék egyből bevéste magát a szívembe: tiszta, sehol semmi szemét, rendezett udvarok/kertek, aprócska házak, olykor-olykor egy-egy nagyobb családi ház, ahonnan kiszűrődik egy pici baba sírása, vagy éppen, hogy 'add vissza a Barbie-mat!'... :) Teljesen idilli környék. Öreg koromra szeretnék ilyen helyen élni.. Annyira aranyos.
A házuk egy normál méretű családi lakás. Van egy kis kertjük, meg egy földszinti teraszuk, ahol székek sorakoznak egy asztal mellett. A kertben már messziről kiszúrtam a grillsütőt, néhány fatörzs alsó részét, amik körülötte álltak, és várták a vendégeket. Nem hiszem, hogy most ki fogjuk próbálni, hisz nem bulizni jöttünk... De ha még egyszer jövök ide (már pedig nagyon remélem, hogy fogok), biztos vagyok benne, hogy ráveszem Danielt, hogy sütögessünk. A ház földszint + emelet nagyságú, de később észrevettem, hogy egy tetőterük is van. A falak halvány sárga színűre vannak meszelve. Még be sem léptem, de a szívembe zártam ezt a helyet... igen, ezt a helyet. Ezt különösen.
Mikor beléptünk a kapun, kezdtem kicsit megszeppenni, de végül rájöttem, hogy ha Molly Daniel ikertesója, akkor biztos szimpi lesz, hiszen Dan-t imádom. :) Már csak a barátjától paráztam kicsit, de ez nem tántoríthatott vissza!
- Felkészültél, mehetünk? - kérdezte Dan, mikor felléptünk mind a három lépcsőn, ami az ajtóhoz vezetett.
- Természetesen - mondtam, és egy puszit nyomtam az arcára.
- Ezt mért kaptam? - nézett rám ellenállhatatlan mosolyával.
- Mert szeretlek - válaszoltam, végül én is elmosolyodtam a következő mondata hallatán.
- Én is téged. Nagyon - hallottam, és egy picit hosszúra sikerült csókot is kaptam.
- Danieeeel! Gyertek már befelé, annyira kíváncsiak vagyunk a barátnődre!!! Ja, bocsiii, ha bezavartam, de ne most és ne itt andalogjatok már - mért végig Molly (gondolom).
- Molly! Szia, tesó - mondta Danie, és megölelte Mollyt. - Molly, ő itt Stella Legend, a barátnőm, de ezt már gondolom említettem - vigyorodott el.
- Szia, Stella Legend vagyok - nyújtottam kezet, mert, gondoltam, ezt így illik.
- Szia Stella. Molly Standup vagyok, de gondolom ezt is hallottad már - itt szúrós pillantásokat vetettem Danre. - Jaj, ne viselkedj már így, nem vagyok még negyvenéves - röhögött fel, a kézfogásra célozva. - Gyere ide, hisz a családban vagy! - tárta szét a karját Molly. Aranyos lánynak tűnt, azonnal megkedveltem, szóval nem éreztem kényelmetlennek a helyzetet. - Gyertek már be! - invitált be minket.
A házba belépve, még jobban elcsodálkoztam, már ha ez lehetséges. Óriási! Kívülről sokkal kisebbnek tűnt, de belülről... woow. Egy kis előszobában találtam magam, de a folyosó végén látni lehetett egy nagy nappalit, óriási plazma tv-vel, ami épp be volt kapcsolva, fehér bútorral, hifivel, meg mindennel, ami szem-száj ingere. Tőle jobbra nyílt az étkező, ami amerikai konyhaként volt megoldva, tehát csak egy pult és bárszékek választották el egymástól a két helyiséget. Láttam egy lépcsőfeljárót is, ami az emeletre vezethetett.
Mikor jobban megfigyeltem a nappalit, miközben bementünk, hátulról észrevettem egy jó vágású, Mollytól 1-2 évvel talán idősebbnek tűnő srácot, aki épp a kanapén terpeszkedett. Mikor meghallotta, hogy jövünk, azonnal felpattant, gondolom, hogy bemutatkozzon... Csak erre nem volt szükség. Sajnos. Ha lehet, még jobban meglepődtem a látványtól, mint lehetett volna... És nem jó értelemben. Bár, ha jól láttam, mikor észrevett, ő sem repesett az örömtől...